Mottó:
„Szép az, ami érdek nélkül tetszik”
~Immanuel Kant, 1790~
Rendkívül nehéz jogterület, körültekintő vizsgálatot igényel mindkét fél aspektusából. Tipikusnak mondható, hogy az ilyen problémával jelentkező ügyfelek kapcsán szükséges elhatárolni néhány kérdést.
Először is, hogy maga a beavatkozás megfelelt-e szakmai követelményeknek, illetve az előzetes megállapodás szerinti valamennyi beavatkozás elvégzésére került-e. Mi jogászok úgy nevezzük, hogy a plasztikai beavatkozás nem feltétlenül eredménykötelem, hanem inkább gondossági kötelem. Mivel minden ember szervezete más, és másképp reagál a beavatkozásokra így a plasztikai sebész csak arra vállalhat kötelezettséget, hogy legjobb szakmai tudásának megfelelően a megállapodott és javasolt beavatkozást a tőle telhető legjobban elvégzi.
Az ilyen típusú műtéteknél, valóban nem látható mindig előre az, hogy a páciens szervezetének milyen reakciói lesznek, hogyan alakul a gyógyulás folyamata, illetőleg milyen lesz az eredmény. Ezeket figyelembevéve megállapíthatjuk, ha az eredmény nem az előzetes elvárásoknak megfelelő az nem minden esetben a sebész hibája.
Tanácsom ezzel kapcsolatban az, hogy gondosan olvassa el azt a szerződést, amellyel megbízást ad a beavatkozás elvégzésére. Ebből derül ki, hogy az operatőr milyen kockázatot zár ki a felelősségi köréből. Mik lehetnek a természettudomány mai állása alapján megengedett kockázatok, és mi az, ami egy nem szakszerűen elvégzett beavatkozás vagy a beteg közreműködésének hiánya miatt kialakult következmény.
A plasztikai sebészettel kapcsolatos műhibák körében két alapvető típussal találkoztam:
Egyik gyakori eset, hogy a szerződésben rögzített beavatkozásokat nem a megállapodás szerint vagy nem teljes mértékben végezték el. A másik eset amikor azok szakszerűsége nem volt optimális és ennek igazolható nyomai vannak. Az első esetben szerződésszegés az a jogcím, ami alapján kárigény érvényesíthető. A második esetben a testi épség sérelme, ami miatt a páciens felléphet a kezelő orvossal szemben. Amennyiben valóban megállapítható az orvosi mulasztás vagy hiba, úgy kárigény keletkezik. Míg a műtétek elvégzésének hiánya vagy részbeni hiánya pedig szerződésszegésnek minősül, és ezen az alapon részben a kifizetett díj arányos csökkentése, avagy a másik orvosnál utólag elvégzet korrigáló beavatkozások költsége és egyéb költségek érvényesíthetőek. Az ilyen ügyekben elsődlegesen objektív állásfoglalásra törekszem, már a tények feltárása kapcsán is, azaz irodám plasztikai sebész konzulenst vesz igénybe, aki megvizsgálja a pácienst és szakvéleményt ad arról, hogy történt-e orvosi műhiba, orvosi beavatkozással kapcsolatos hiba, és kizárólag a tényfeltárás után javaslom az kárigény érvényesítést, vagy per indítását.